07-05-11
Ital a `meg nem érzett fájdalom`hoz címezve
Az alapötlet, amiért ezt az italt kiötlöttem, nem más volt, mint a sérültek szállításának megkönnyítése. Azonban, mint az lenni szokott időnként; az ital elkészítése után eszembe jutott még pár felhasználási mód.
Ha kifejtem az alapötletet, láthatja a kedves olvasó, hogy a szer maga roppant hasznos tud lenni; mint már említettem a beteg szállításakor. Ezt tessék úgy értelmezni, hogy esetleges harc, vagy félresikerült vadászat után, ha a sebesültet fontos s szükséges szállítanunk, figyelnünk kell arra, hogy eme cselekedet közben ne essen nagyobb baja, s törekednünk kell arra, hogy ne okozzunk neki ügyetlenségünkkel még nagyobb fájdalomérzetet. Ebben lehet segítségünkre a szer, hiszen ennek hatása fájdalomcsillapító; de a benne lévő anyagoknak köszönhetően nem engedi elaludni a sebesültet, egyfajta félálomszerű állapotba hozza; így lehet vele kommunikálni. Mellékhatásaként felírható némi múló fejfájás, esetenként hallucinációk, rossz közérzet.
A szerhez egy sereg összetevő kell, de ezeket könnyedén megtalálhatjuk környezetünkben.
Hozzávalók nyolc adag szerhez:
4 e.k. szárított, őrölt sáfrány - (nyugtató)
2 e.k szárított, finommá porított levendula - (fájdalomérzet, kábító)
30 csepp eukaliptuszolaj - (fájdalomcsillapító)
2 e.k. szárított, porított mirha - (fájdalomcsillapító)
5 szárított rozmaringlevél - (fájdalomcsillapító)
10 darab szegfűszeg - (fájdalomcsillapító)
20 csepp máktej - (tompulnak az érzések, eufória, álmosság, letargia, elhomályosult látás, csökkent koncentráló képesség és egyfajta ellazult állapot)
1/ 2 liter víz.
A vizet felforraljuk, majd lehűtjük. Újra felforraljuk, s miközben zubog, beletesszük a sáfrányt, a levendulát, a mirhát. Ezeket összefőzzük -megközelítőleg tíz perc- s mikor ez kész, hozzáadjuk a szegfűszeget s a rozmaringleveleket; de itt már lassan kavargatni kell; hármat jobbra, hármat balra. Mikor a szegfűszeg kiadja barnás színét, s megérezzük illatát, már a rozmaringlevelek is bezöldítették pár árnyalatnyival a levet. Ekkor levesszük a tűzről, s pontosan kimérjük az eukaliptuszolajt s a máktejet. Fontos, hogy a lé ne legyen forrásban, mikor belecsepegtetjük ezeket az anyagokat, mivel akkor roppant hamar elpárolognak, s nem az oldatban vegyülnek el.
Az elkészített oldat barnás-zöldes színű, édeskés illatú, enyhe mentha stichel. Az íze gyakorlatilag borzalmas, úgyhogy vigyázni kell mikor beadjuk, hiszen könnyen lehet, hogy kiköpés útjára kerül.
A hatás ideje függ: az alany életkorától, súlyától, sebesülésének nagyságától, és hogy a gyomrában van-e valami a szer bevételekor. Ugyanis, ha a gyomor teli van, akkor az anyag később hat, de ha üres, akkor egy-két percen belül megérkezik az első zsibbadás-hullám, amit követ az enyhe tompultság, a tévképzetek; s persze kiesik a fájdalom, és az egyéb fizikai érzések.
A hatás egy abszolút átlagos személynél (30 év, 65 kg, nyílhegy ütötte seb a bordák alatt, félig emésztett alma a gyomorban) tart 2.5 órán keresztül, ez alatt magánál van, de nem érez semminemű fizikai érintést; viszont elméje sem tiszta. Figyelem! A helyzetet nem etikus kihasználni!
Végszóként a szer egyéb felhasználási módja: harcosoknál, harcnál, háborúban; nem érzik a szerzett sebesüléseket s a fáradságot, hátránya viszont az elme néminemű tompultsága. Ezt kiküszöbölendő itassunk feketelevest, ez kitisztítja a tudatot - viszont előfordulhat hányás.
Készítette a Gyógyítók Házának két vezetője,
Tondar kisasszony, és Arthos Inlorden.
07-05-10
Önvédelmi tippek és trükkök mágusoknak
Arcor diMalto
1 rész: Rúnacserép
Működési elv: Két ellentétes, dinamikus őselem ha egy tárgyba van koncentrálva feszültséget kelt, mely feszültség a hordozó sérülése esetén széttépi azt.
Elkészítés:
1: Végy egy darab agyagot, és formálj belőle körülbelül tenyérnyi korongot!
2: Egyik oldalába karcold a tűz, a másikba pedig a víz jelét!
3: Égesd ki a cserepet, majd hagy kihűlni!
4: Töltsd föl manával a két rúnát!
Működtetés:
Csak dobd el! Becsapódáskor a kerámia megreped, s a benne egymásnak feszülő tűz- és víz elemi erő szétfeszíti azt. A szétrepülő cserépdarabok könnyű sebzést okozhatnak és megzavarhatják az ellenfelet, többre nem képesek.
Kincsvadász tippek, trükkök haladó harcosoknak.
Kalen Halimen
2.rész. Tíz szörny legyőzése
Ajánlott: Tapasztalt kincsvadász - Szörnyvadász
Rengeteg rusnya szörnyfajta él Thrillion földjén, miknek száma oly mértékeket öltött, hogy az emberi ésszel fel nem fogható. Minden kincsvadász, gyenge és erős, híres és megbúvó tudja, hogy lehetetlen mindet kiirtani, legfeljebb csak csökkenteni lehet számukat. Íme én is hozzájárulok egy kis adalékkal, hogy miként győzhetünk le olyan szörnyeket, akikkel egy kezdő kincsvadász biztos nem tudna elbánni.
Eben a szakdolgozatban tíz fajta szörny gyengéit, erősségeit, jellemzőit dolgoztam fel, mely remélhetőleg segítik a túlélésben nagyobb kincsvadászainkat.
Ez a tíz igen erős vad:
Lélekszívó
Élvefaló koponya
Démonkoponya
Sárkányfi
Páncélos ördögfattyú
Tarajos szlád
Mágikus minotaurusz
Koponyaöves óriás
Dracolich-féreg
Háromszemes élvefaló
A leírás erősségi sorrend szerint van leírva. Kezdjünk is a szívók fajának egy példányával:
A lélekszívó:
A szívók családjába tartozik, ám faja közül ő az egyik leggyengébb, bár nem igazán bölcs dolog lebeszélni, mivel a szívók az egyik legerősebbek a sárkányok után. A lélekszívó egy közepes méretű, ocsmány szörny. Lába groteszk, az ördögrajzokéhoz hasonlít, ám velük ellentétben, neki nem patái vannak, hanem hosszú körmei, pontosan hat darab. Bár érdekes, hogy ezeket a veszélyes eszközöket nem használja se zsákmánygyűjtésre, se vadászatra. Teste torz, nyálkás, bordái kilátszanak húsa alól. Kezei rövidek, s nem igazán tud velük megsebezni. Legveszélyesebb fegyverük, arcukon található szívócsövük. Lassan lesik meg a prédát, s mikor közel ér, ráugrik szegény párára, s szívócskáit a mellkasba vájja, ily módon szívva ki a húst. Babonájuk ezen a támadási módszeren alapszik, ugyanis a hiszékeny ember így azt gondolja, hogy a lelket szedik ki az emberből. Ez puszta hiedelem.
Legnagyobb gyengéjük, szemük, mi akkora mint egy kisebb kő. Egyszerűen csak vakítsuk meg őket, s így elvesztik egyetlen érzékszervüket, amellyel képesek tartózkodási helyünket megállapítani. Ezután csak szúrjuk le őket. Könnyű őket becserkészni, ugyanis lilás nyálkát hagynak maguk után. De azért csak vigyázva, nagyon ravaszak tudnak lenni.
Élvefaló koponya:
Igen kicsi teremtés, ám igen gyors és kegyetlen. Leginkább az égett zombihoz hasonlít, ám méretük, s vadász technikájuk különbözteti meg őket. Nagyon vigyázunk, mert ha elkap minket, végünk van. Nem hiába élvefaló a neve, ugyanis nem szórakozik azzal, hogy megöljön minket. Egyszerűen elkezdi marcangolni húsunkat, lentről felfelé. Kezével leszorít, s úgy kezd el bekebelezni minket. Ha tehetjük, kardot használjunk ellenük, mert közelharcban verhetőek. Íj és dobókés mit sem ér fürgeségük miatt. A fényt gyűlölik, csak este, vagy árnyékos helyen vadásznak. Este fáklya ajánlott.
Démonkoponya:
Az ő színe is barna, bár sötétebb, mint az élvefaló koponyáé. Hosszú, hegyes fülekkel rendelkezik, mikkel élesen hall. Jobban érzékel minket ezen érzékszervével, mint szemével. Termet neki is kicsi, de ő is ugyanolyan fürge, s ravasz, mint egy sárkány. Ugyanaz a szabály vonatkozik rá is: Íj, dobótőr, nem ér semmit se. Ám neki nem árt a napfény. Itt ugyancsak figyelmesnek kell lenni, s kitűnően bánni a karddal. Gyengéje szinte minden testrésze, csak győzzük eltalálni.
Sárkányfi:
Őt a sárkányok fajába sorolnám, ám még nem kifejlett, ezért bőre nem olyan kemény, s szállni is csak alig tud, igaz már nagyobb mint a sárkány fióka, s ravaszabb is. Karmaival, farkával nagyokat sebez, s könnyedén elsöpörhet minket. Ha lehet, inkább csak messziről menjünk nekik, itt inkább az íj használ a legtöbbet. Elég ha a szívébe, vagy a fejébe eresztünk egyet, mivel még bőre nem elég vastag. De azért csak óvatosan.
Páncélos Démonfattyú:
Leginkább egy elfajzott, három méter magas fél-orkra emlékeztet, annyi különbséggel, hogy szarvai, s csontos szárnyai vannak. Mérete elképesztő, hatalmasat üt, s ha kell feltűz minket szarvára. Egyetlen fegyvere szarván kívül ökle, mely a gyenge acélt könnyedén eltöri. Tehát csak igen edzett acéllal menjünk neki. Repülési gyorsasága miatt igen nehéz becserkészni, s még nyomot se hagy maga mögött. Íj mit sem ér, s a kard se, ha az égben manőverezik. Csak erős kezű embereknek ajánlott ellenfél, mivel lándzsával lehet legkönnyebben leszedni. De ha tényleg nagy az ügyességünk, eresszünk bele szárnyhártyáiba néhány nyílvesszőt, s már esik is le a földre.
Tarajos szlád:
A szládok kegyetlen családjába tartozik, s mérete nagyobb egy démonfattyúnál, de kisebb egy Obszidián titánnál. Több méter hosszú farokkal, hatalmas agyarakkal, karmokkal, éles fogakkal, s öt méteres magassággal rendelkezik. Erőssége a lerohanás, Ha felkészületlenül ér minket, végünk. Ha találkozunk eggyel, kezdjünk el szaladni, s hátrafelé küldjünk nyilat fejébe, vagy esetleg lándzsát. Nyomát könnyű felismerni. Tucattal kidöntött fák, karmos lábnyom, hátul plusz egy ujjal.
Mágikus Minotaurusz:
Kisebb az előbb említett szörnynél, ám bármit is vágunk hozzá, lepereg róla. Varázslat védi, mit faja bocsátott rá, s mi egy méterrel magasabbá teszi fajtársainál. Szarvai gigantikusak, ökle halálos, teste mérhetetlenül izmos, s rendelkezik némi ravaszsággal. Legnagyobb gyengéjük a varázslat. Ha nem vagyunk bűbájosok, próbálkozzunk meg inkább csapdakészítéssel, vagy ha mindenképp párbajra kerül a sor, ott van még a szemkivájás, ugyanis képüket nem védi varázslat. Aztán már addig ütjük, még át nem törünk a mágikus vonalakon.
Koponyaöves Óriás:
Az óriások közt is az egyik legnagyobb. Mérete majdnem eléri a kifejlett sárkányokét, s minden csapása halálos, bármekkora kincsvadászok is legyünk. Viszont elképesztően ostoba. Fajának egyik legbutább példánya. Egyszerűen csak lepjük meg, s ne támadjunk neki. Mondjuk másszunk fel egy fára, vagy kezdjünk el le-föl rohangálni. Azt se tudja mit tegyen. S ha eléggé összezavartuk, lándzsát, kardot, vagy íját a behemót fejébe, a lényeg, hogy ne legyünk kiszámíthatóak.
Dracolich-féreg:
Az emberek lidércnyomásai, így lehet legjobban leírni őket. Egy kifejlett sárkány, mi élet, s halál közt mozog, húsa lemállott bőréről, és csak a csont, meg a hártya maradt. A legrosszabb tulajdonsága: embert eszik, ha talál. Akár falvakat is felégetnek, csak hogy prédához jussanak. Falkákba verődve vadásznak, élő nem menekül előlük, ha nem ismeri ki őket. Köztük, s a Dracolichok közt az egyetlen különbség, hogy még elődeiknél is ravaszabbak, s kegyetlenebbek. Mivel holtak, csak két helyen lehet halálos sebet ejteni rajtuk. Az pedig megmaradt szívük, s fejük búbja. Ám egyszólván lehetetlen átütni csontjukat. Csak a haladók legjobbjai próbálkozzanak, s azok, akik igazán erősek, s nem riadnak vissza semmitől. Az egyetlen nyom, amit maguk mögött hagynak, förtelmes, emberhús szaguk. Viszont csontjaikból, s fogaikból kiváló nyakláncokat lehet készíteni.
Háromszemes élvefaló:
S végezetül mind közül a legrosszabb: a Háromszemes élvefaló. Gigantikus szörnyek, pikkelyeik szürkék, kezeik izmosak, lábaikkal agyontaposhatnak minket. Hatalmas szájukkal keresztbe lenyelnek minket, s három, bíborvörös szemükből, a halál nézz vissza rád. Nagy termetük ellenére szinte suhannak a homályban, nyomot egy cseppet se hagynak, ravaszabbak, mint némely sárkány, erejük pedig elsöpör, s feléget mindent. Igaz, már sokan legyőzték őket, ám nem szabad alábecsülni őket, Könyörtelenek, egyetlen roppantással, vagy harapással végeznek velünk, s szinte nincs is sebezhető pontjuk, szemükön kívül. A legjobb haladóknak ajánlottak, ha őket legyőzzük, beléphetünk a legjobbak közé, amire már volt példa. Ajánlott íjjal kilőni szemüket, vagy tőrrel, s ha karddal megyünk neki, feltétlen legyen kettő. Iszonyatos fürgeség igényeltetik legyőzésükhöz. Azonban ne feledjük, senki se verhetetlen.
Ez volt a tippek és trükkök Haladó kincsvadászoknak. Tíz szörny képességei, gyengéi, s legyőzési módjai. Remélem tapasztalataimmal sokat segítettem. Addig is vigyázunk magunkra, ismerjük fel a természetben lévő jeleket, s hátha így egy nappal tovább élünk. Addig is csak éberen.
Köszönöm a figyelmet:
Kalen Halimen
¤¤¤¤ Szakdolgozat ¤¤¤¤
Kincsvadász trükkök - Kezdőknek
Szakdolgozat Raider Tendo tollából
Világunkban sokan vágják a kincsvadászat fájába fejszéjüket, s így szörnyekbe is. Sajnos többségük még kezdő, így segítségre szorulnak néhány dologban, például hogyan győzzenek le egyes szörnyeket, milyen érzékeiken kell tökéletesíteni tréningek által, és még sorolhatnám, de nem teszem. Csupán néhány tippet osztok meg, illetve segítek a kezdőknek, segítséget nyújtok nekik ezáltal. Az impekkel, sakálemberekkel nem sok baja akad az embereknek, szokványos vadászat trófeájuk megszerzése, így én ezen részeket ki is hagyom, hiszen ha valaki ezen szörnyeket nem tudja legyőzni, biz nem kincsvadásznak való! Én egy nevezetes szintnek a szörnyeit sorolom most fel, a kisebb gondot okozó - én így neveztem el - szörnyek szintjét //11. szint// :
Köpeny-rém: Misztikus teremtés, mint nevében is benne van, köpenyt visel. Nagytermetű, s kissé lomha szörny, viszont érintése bénító hatást is kelthet, ezért óvatosan kell bánni vele. Gyengeségét az okozza, hogy harc terén nem olyan szívós, ezért ha az ember lazán püföli is, akkor is elhalálozhat. Azonban a leggyengébb pontja maga az arca, melyet senki sem láthat... Egy kardszúrás a csuklya alá, s a Köpeny-rém máris áldozatul esett nekünk!
Minotaurusz: Hatalmas testalkatú szörnyeteg, gyengesége viszont már harc előtt is megmutatkozik, hiszen rendkívül lassú is, ekkora testet nehéz is lenne gyorsan elcipelni... Csapásai nem a legerősebbek, viszont okozhatnak problémát, a páncélt könnyen áttörhetik, ha hagyjuk támadni. Javasolt ellenük a gyors ritmusváltások alkalmazása, hiszen ebbe belezavarodhat, s a gyorsabb mozdulatokat nem tudja követni - vesztére.
Mahardon: Középmagasnak mondható szörnyeteg, ebben a szintben az egyik legerősebb ütéssel rendelkező. Mint az eddig felsoroltak, ő is puszta kezével támad, mely igazán nagy károkat nem okoz ugyan, a levegőt viszont sikerül benn szorítania a tüdőben, tehát ellene sem ajánlott szemtől szembe felvenni a harcot - nem mintha más szörnynél az lenne. Nem szívós, életereje igen csekély, hiszen az ember könnyen kiütheti belőle a lelket, ha odafigyel, s a szívére, az egyik leggyengébb pontjára támad.
Dzsinn kísértet: Fürge mozgású fenevad, s ő már nem puszta kezével, hanem kísérteti mivoltához köthető támadásaival okoz károkat az emberben - pontosabban annak lelkében, hiszen nem közvetlen a testet támadja. Ajánlott ellene íjjal támadni, hiszen közelharc esetén a meg nem nevezhető/nem azonosítható támadása túlságosan nagy sebeket ejthet az ember lelkében, távolabbról viszont védve vagyunk. Szemei közé kell célozni, avagy magába a szemébe.
Vasfog: Alacsony, a mocsarakban, de főleg az erdők mélyén élő lény, kinek a harapása akár mérgező is lehet, s kellemetlen, égő érzést vált ki az áldozatából, ha egyáltalán túléli a találkozást. Igen gyors, fürge, ezért az embernek folyamatosan mozgásban kell lennie ahhoz, hogy sebet tudjon ejteni rajta, le tudja győzni. Gyenge pontja a feje, ezt mind íjjal, mind karddal lehet támadni, hisz ha egyszer eltalálod, már nyert ügyed van.
Homonkolosszus: Orknak is nevezhető lény. Rendkívül szívós, így megeshet, hogy mire a célegyenesbe jutsz, azt veszed észre, hogy... Nos, hogy már nem is élsz. Csak közelharcban lehet igazán nagy sebeket ejteni rajta, távolharc eseten jó pár tegez nyilat rá kell áldoznod. Csapásai nem túl erősek, de ha szemtől szembe harcolsz vele, biz ő a nyerő. Gyenge pontja eddig felfedezetlen.
Sisakos gólem: Hatalmas teremtés, s méretéhez képest igen fürgén mozog, s igen erőseket csap. Kezdőknek nem igazán ajánlott a közelharcba keveredés egy ilyen szörnnyel, hiszen csapásaitól akár a földön is találhatja magát, kábító hatással is lehet. Azonban ha az embernek sikerül a háta mögé kerülnie, s föl is éri azt, nyert ügye van, hiszen a csigolyája a gyenge pontja, egy kardszúrás abba, s máris előtted hever, a fejét veheted!
Renoru gyereke: Azaz a káoszdémon gyermeke. Hatalmas és kövér, csapásaiba a föld beleremeg, ígyhát nagyon óvatosan kell elsurrannod mellette, ha nem akarsz bajt. A fényre azonban rendkívül érzékeny, tehát ha sikerül fénytől pezsgő helyre csalni, könnyen támadható, érzékszerveire nem tud támaszkodni annyira, mint a sötétebb helyeken. Köldök felett van a gyenge pontja, ám attól csapkodni kezd össze-vissza, tehát ha megsebezted, futás!
Medirula: Magas, vékony, fürgeléptű, erőteljes szörnyeteg, ebben a szintben a legerősebb, óvakodj tőle! Ha le szeretnéd győzni, dupla vértet húzz, mert különben alulról szagolhatod az ibolyát! Nehéz páncélzat javasolt ellene, mint mondtam, s több fajta fegyver. Egy távolharci, mellyel a hátába eresztesz egy nyilat, amint megpillantod, egy közelharci, lehetőleg buzogány, mellyel rohamot indítasz ellene, s ahogy megfordul, az oldalába sújtasz vele, s egy tőr, mellyel szíven szúrod.
Köszönöm, hogy elolvastad a művemet, s remélem, egy szép napon még hasznodra válhat! Negator óvja utadat!
Raider Tendo
A gyógyító eszközök tisztaságáról
Tondar és Arthos, a gyógyítók(?)
Mindenki számára ismeretes, hogy a gyógyításra (vagy ártásra) használt eszközöknek minden körülmények között tisztának kell lenniük. Ez alól semmi nem képezhet kivételt.
Mindez azért nagyon fontos, mert ha egy beteg emberen koszos szerszámokat alkalmazunk elkerülhetetlen a veszély, hogy nagyobb bajt okozunk, mint ami eredetileg fent állt. Még súlyosabb bajt okozhat, ha állati kísérletek után nem tisztítjuk meg az eszközt, és közvetlenül utána emberen használjuk. Mindenki tudhatja, hogy az állati betegségek, ha emberre átterjednek, különösen súlyos gondokat okozhatnak, és olyan új járványok kelhetnek életre, melyekről addig még nem is hallottunk, éppen ezért gyógyításuk is teljesn ismeretlen mindenki számára.
Ha ez bekövetkezne kénytelenek lennénk embereken kísérletezni a gyógymód kitalálása végett, ami ugyebár teljes körüen tiltott.
Tehát mindaz aki gyógyítással (csonkolással) kíván foglalkozni birtokában kell, hogy legyen a megfelelő eszközöknek, és ezeket köteles megtisztítani minden használat előtt és után.
A megtisztítás több lépésből áll. Első lépésben letöröljük a használni kívánt szerszámot. Második lépésben gyógynövényes főzetbe tesszük. Harmadik lépésben forró vízbe tesszük, és fél órán át benne hagyjuk, míg a víz folyton forr. Negyedik lépésben pedig tiszta kendőre tesszük, és a hagyjuk megszáradni.
Tondar, Arthos Inlorden
07-04-26
Naail Somnis Calendil
She' here Zade, a szépséges sötételf nőstény pedig belekezdett ezerkettedik meséjébe...
A skorpió és a kutya
Egyszer volt, hol nem volt,
Hol pacsirta mézes hangja szólt:
A Lángoló sivatag szélén,
'Révhez közelebbi végén
Kis patak folyt, habot vetett,
A tenger felé törekedett.
Partja mellett skorpió jő,
Nézi hogy juthatna át ő?
De mivel kicsi, s a patak árad
Mire átér holtra fárad.
Törte fejét, rótt köröket.
Ím itt vagyok, mivé legyek?
Víg ugatás tör meg csendet,
Szomjas kutya erre csörtet.
Régen ivott utoljára,
Kitikkadt a szegény pára.
Skorpió szeme felcsillan most,
Kérve kéri a kis borzost
Ugyan vinné át a vízen,
Más lehetség sehogy sincsen.
Tiltakozik ám a kutya:
Nem vastag az irha, bunda!
Ha a skorpió csíp szörnyet pusztul,
Éles foga fűbe csorbul.
Győzködi a mérges pára:
Az ő halála saját kára,
Mivelhogy nem tud jól úszni
Így fogna ő vízbefúlni.
"Csípni téged nem érdekem
A vízbe fúlást nem élvezem.
Ne félj hát átvinni engem,
Nem csíplek meg, megígérem."
A kutya hallgat az okos szóra
Nincs is oka panasz- szóra.
Ám hol a víz a leg-legmélyebb,
Apró fullánk belémélyed.
Felnyüszít a szegény pára,
S fájdalmasan fordul hátra:
"Megőrültél, megígérted!
Vesztünket íme elérted.
Mérged megöl, s te vízbe fúlsz
Mi ütött beléd, hogy mégis megszúrsz?"
"Ne haragudj rám, szörnyen restellem,
Önhibámból a vizet nyeldelem.
Nem akartam én, vágyam sem volt ilyen
Nem tehetek róla, ilyen természetem."
Koloran Koden
Egyszer volt hol nem volt, talán meg Vörösdombon is túl vígan éldegélt egy kis falu, amit csak emberek laktak.Békés nép volt, nem ártottak senkinek és semminek.Nappal földjeiken dolgoztak, éjszakánként a fogadóban mulatott a falu apraja-nagyja.Egyszer egy ork csecsemőt találtak az egyik szántóföld közepén.Tiszta vérű, nagy gyermek volt.Tipikus ork.A falu emberi tudták, hogy rosszat cselekednének ha ott hagynák meghalni, ezért befogadták és felnevelték.Nem harcra tanították, inkább a földművelés szépségeire és annak tudományára.Az ork gyermek tizedik nyarában járhatott mikor azt a feladatot kapta, hogy vigyázza a falu nyáját.Egy worg tartott vele, amit a falubeliek szelidítettek meg.Minden jól ment az első nap akárcsak az elkövetkezendőkben, de az ork gyermek unatkozni kezdett.Mit tegyen hiszen a worggal nem tudott játszani mivel csak a nyáj őrzősére volt kiképezve és vadsága miatt játszani nem lehetett vele.Úgy döntött a bárányokkal fog játszani.Neki is indult.Futott, ahogy bírt, hogy jól megkergesse a nyájat.Ahogy az állatok észrevették futottak is ahogy csak bírtak.Az egész rétet rohanó bárányok lepték el.Minden bokor alján, minden fa tövében volt egy birka.Nagyon megszeppent az ork.Se birka, se nyáj, se semmi.Tudta, hogyha a teljes nyáj nélkül tér vissza megdorgálják ezért összeszedett annyi birkát amennyit tudott majd visszaindult a faluba.Amint beért elkezdett rémesen sírva mesélni.*
-Az...az...az....
*Szipogva, sírva dadogta szavait.*
-A worg megevett egy-két bárányt és nem tudtam mit csinálni.
*Az emberek tudták, hogy a worg nem tehette.Pofája olyan tiszta volt mintha most mosták volna.Ha valóban a worg tette volna tiszta vér lett volna a bundája.Nem szidták le a fiút mert úgy gondolták, hogy csak most az egyszer történt ez és máskor nem tesz ilyet.De ugyan ezt tette minden nap és mindig a worgot hibáztatta.Úgy döntöttek a lehordás helyett inkább megleckéztetik a fiút.Az egyik nap nem akkor küldték el a nyájjal mikor még az égen feküdt a Nap hanem éjszaka.A worgot viszont most nem küldték ki vele és az ork gyermek az éjszaka sötétjében nem látta, hogy jön e az állat vagy sem.Ugyan azt tette, amit eddig és mikor visszatért ugyan azt a történetet mesélte el.A falu lakói akkor elővezették a worgot és a gyermek szégyenében a föld alá süllyedt.Ahelyett, hogy elnézést kért volna csak futott, amíg a lába bírta.Amúgy sem szerette a falu lakóit, hát elindult keresni magának más otthont.Az emberek ezután csak megrázták fejüket és visszatértek, hogy nyugodtan pihenhessenek tovább.Itt a vége fuss el véle. :))
Tanulság : A hazug orkot hamarabb utol érik mint a sánta worgot.
Avagy : Ha hazudsz mindig legyen jó alibid. :)
Nanette
Felragyogott az ezerkettedik éj is, csillagokkal teliszórt bársony égbolt simult Sahriár király csudálatos palotája fölé, de az uralkodó nem volt boldog, még nem ... Egyvalaki hányzott hozzá, She' here Zade, a szépséges - sötételf - leányzó, ki történeteivel minden este vidámságot csempészett a máskülönben komor felséges arcra.
- Hol késik már ... ??!!?
Morrant a király az ajtónálló őrök felé, akik tanácstalan arccal nézegettek egymásra, s rázták meg a fejüket.
- Ha nem lesz itt She' here Zade egy fertályórán belül felséges színem előtt ...
Mondta Sahriár a Király Szájának, mert ekkora hatalmas nagy uralkodó nem beszél az egyszerű alattvalókhoz közvetlenül.
- ... akkor előbben azok fejét messe le hóhérom, akik mostan szemem elé kerülnek, aztán pedig majd sort kerítünk a palota többi lakójára is!
Éppen itt tartott, amikor misztikus zene csendült fel a hatalmas fogadóterem távoli sarkában, s egy teljesen lefátyolozott alak libegett be, a különleges selymeken és tüllökön megcsillant a fáklyák rőtvörös fénye.
A karcsú alak akár a folyóparti nádszál, hajladozott, tekergett, forgott s bájolt, minden egyes mozdulatával. Ha ez nem lett volna elegendő, a zene egyre gyorsuló ütemére Sahriár felé lépkedtében hullajtotta a nemes márványpadlóra a testét takaró könnyű anyagokat, mígnem az utolsó taktusra lehullott az utolsó fátyol is, s csupa drágakőből fűzött ragyogó ruhájában ott állott maga She' here Zade, telt ajkain bűbájos mosollyal, vékony, hosszú ujjai közt egy orchideával.
- Ezt neked hoztam, fényességes száhib, mert palotádnak már minden éke megvan, úgy gondoltam hát, hogy elkélne ide egy ilyen szép és szerény virág, mint az orchidea ... főképpen, ha megtisztelsz, s meghallgatod történetét.
Nyújtotta tiszteletteljes meghajlással a virágot Sahriár felé, aki meglepettségében szólani is elfelejtett. Ilyen még nem történt, hogy valaki ekkora felségsértést követett volna el, de a szépséges nőalak továbbra is érintetlenül állott az uralkodó előtt, aki várta a mesét.
Nem is hiába.
She' here Zade biccentett, majd könnyű lépteivel a földre hintett párnák egyikéhez sietett, s kényelmesen elhelyezkedett rajta, ujjai a puha, bársonyos virágszirmokat kényeztették.
- A mai mesém egy leányról fog szólani, Orchidea volt az ő neve, s szépsége párját ritkította az egész ismert világegyetemben. Sok deli legény volt, kik őt feleségül akarták, de mindőjük közt volt eme távoli ország Napistene, ki mindenáron trónusára akarta emelni a nem mindennapi szépségű Orchideát.
Egy éjen sasmadár alakját öltötte magára, s leszállott a magas Lótuszvirág hegyen lévő palotája biztonságából, hogy megkisértse a szépséget.
Orchidea aludt éppen, lenge hófehér hálóingje sejtelmesen takarta ingerlő domborulatait. Már erre a látványra is fölizzott a Napisten szeme.
~ Nem! Nem engedhetem, hogy ez a szépséges gyönyörűség másé legyen!
De a Jóslat szerint, mi elevenen élt ebben a népben, istenség nem érinthetett halandó leányt, s emez sem emelhette tekintetét az örökéltű nagyokra, mert akkor hamuvá, s porrá omlott volna gyönge, perc-életű teste. Azonban ez sem gátolta a minden percben szerelmesebb Napistent, úgy vélte, alakváltóként is megadhatja szerelmesének a boldogságot. Kiterjeszette szárnyait, s megsuhintotta lágyan a levegőt, hogy friss fuvallatával fölébressze a leányt, halhatatlan isteni csókjával. Kinyitotta szép szemét Orchidea, s pontosan belepillantott a sasmadár smaragdszín tekintetébe, egyszerre dobbant a szívük, s tudta: elveszett immár örökre.
- Édes kis madaram! Jöjj közelebb, hadd ádok néked vizet, s magvakat, biztosan megpihenni jöttél az ablakomba!
Hívta a leány édes szóval a Napistent, ki kezesen reppent a feléje tartott kézre, s törleszkedett a sima, bársonyos leánybőrhöz. Orchidea pediglen megitatta a madarat, megetette, babusgatta, s könnyes szemmel intett búcsút, mikoron fölvirradott a hajnal.
De nem kellett sokáig szomorkodnia, a Napisten másnap kicsiny katicabogár képében látogatta meg a leányt, apró szárnyai incselkedőn simították végig Orchidea alabástrom bőrét, ott, hol nem fedte azt a könnyű, nyári ruha. És így ment ez, nap nap után, Mindenkor más és más állat alakját vette föl a szerelmes istenség, s ahogyan ő is, a leány is egyre, egyre mélyebbre hullott a bűvölet útvesztőjében. Azt már tudta, hogy nem mindennapi kérőre tett szert, s egyszer, mikoron Napisten egy pompás unikornis alakjában, hátán féltő óvatossággal vitte kedvesét messze, oly tájakra, miket emberi szem még nem láthatott, így suttogott néki a buja Orchidea.
- Édes egyetlenem, mutasd meg egyszer orcádat nékem, hadd szerethesselek valós mivoltodban is, hacsak egyetlen pillanatra is, kérlek, kérlek!
De a paripa csak a fejét rázta, hullámzott bársonyos sörénye: nem, nem lehet aztat, hiszen akkor elveszíti a leányt, örökre. De nem adta föl a fehérnép ilyen könnyen, egyre-egyre csak kérlelte isteni kedvesét, mígnem egy éjszaka, mi ugyanolyan volt, mint az a legelső, megjelent maga a Napisten, vakító fényességben, a jól ismert ablakpárkányon. Fölriadt a szép Orchidea, s mézarany szemeit utoljára szerelmesére vetette, cseresznye ajkait egy sóhaj hagyta el, majd hamu s por lett menten, ahogyan az meg vagyon írva.
Az istenség pedig, végtelen szomorúságában könnyeit ezerfele szórva tért vissza Lótuszvirág hegyi palotájába, s ezért van az, hogy mikor a nyári napéjegyenlőség ideje eljő, fényes csillagok szikráznak által az égbolton. A Napisten könnyei azok, melyek siratják az elvesztett szerelmet, s a szép Orchideát, ki sajnos olyanforma volt, mint a legtöbb nő: nem elégedett meg azzal, mit a Sors néki juttatott, hanem többet akart, s nem számolt telhetetlensége következményeivel.
S felemelkedett a szép She' here Zade, meghajolt az uralkodó előtt, szemhéját lesütve, s kecsesen Sahriár ölébe fektette az orchidea virágot. Így mondotta el a nagy uralkodónak, hogy bár tudja, méltó társa sosem lehet, ő megbecsüli azt, amit kapott, s boldogan ád érte hálát az Isteneknek, majd könnyeden s nesztelenül hagyta el a termet, ahogyan érkezett. De nem örökre...
Véget ért az ezredik, majd az azt követő, ezer-egyedik éjjel is... Sahriár király pedig, ki szép lassan beleszerelmesedett She' here Zadeba, még nem unta a meséket. Szerette hallgatni a nő hangján előadott misztikus, okító történeteket, s most, ezen az érzékborzongató tavaszi éjen újfent maga mellé ültette a nőt.*
-She' here Zade... Mesélj nekem! *-kérte halkan, mire a nő bólintott.*
*Hol volt, hol nem volt, talán még azon a bizonyos Ócé tengeren is túl, meg az Üveghegyen is túl, ahol az alkoholista ül, volt egyszer egy legény. A legény gondolt egyet, s útnak eredt, útnak a szülői háztól, a kis falucskából. Persze, a legény magánakvaló volt, el sem köszönt szüleitől, testvéritől. Hanem csak ment, ment; lábán kopott bakancsa, hátán kopott köpönyege, kezében régi lantja. Ahogy így bandukol, feltűnik előtte egy széltében-hosszában több járnapnyi, magas fal. Amint közelebb ér, megsejtette ám, hogy odabenn, a falak mögött egy város van. Mivel már régóta mendegélt így, megéhezett, megfáradt; hát betért a városba. Mivel falusi gyermek volt ő, még sosem járt városban, ígyhát csodaként élte meg az ott élők nyüzsgését, a házak kinézetét. Ahogyan sétált a városban, elkeveredett a belső részére, s ott megpislantott egy forgalmas kocsmát. Mivel egyre jobban érezte éhét, lépteit a kocsma felé igazította, s ujjaival erszénye felé nyúlt. Szinte már érezte szájában a sült ízét... Csakhogy ujjai az erszényének hűlt helyét tapintották. Mikoron elindult otthonról, csupán lantját kapta hóna alá, pénzecskéjét nem. Ekkor a hangszerre pislantott.*
-Na, érted sem adnának egy likas invictust sem... *-sóhajtott a fiú, majd a kocsmába lépett. A benn ülők nagyban ettek-ittak-tivornyáztak, ügyet sem vetettek az éhes fiúra. Azonban az egyikük, egy fiatal férfiú, -valami Bohém lehetett- észrevette a mi hősünket. Odahívta asztalához, leültette.*
-No, fiú *-szólt-* ha eljátszol nekem egy dalt, megvendégellek! De szép legyen ám!
*Erre az egyszeri legény bólintott, felállt, ujjai közé kapta lantját, s arcán széles mosollyal, villogó szemmel énekelni kezdett.*
-Szép Jamulet ruhátlanul ropja a táncot,
Ha jól figyelsz, sokmindent látsz ott!
Angyal arc, gömböly vállak, telt keblek,
Széles csípő, formás fenék, minden mi kellhet!
Szép Jamulet ruhátlanul ropja a táncot,
Nyakában sosem hord láncot,
Ujján sincsen gyűrű sosem,
Egy éjjelre viheted ha kell!
*Ahogyan énekel, a fogadóban lévő emberek is felfigyeltek hangjára, s vidáman nevetgélve hallgatták őt. A legény mikor befejezte az éneklést, leült, s vidám vigyorral fogadta a húst, mit az asztaltársa kanyarított ebédjéből. Megette, s jóllakott. Igenám, nade most pedig szomjas lett. Körbepislantott, felállt, s újra ujjai közé szorította a lantot.*
-Jóemberek, elfek-törpök, sötételfek! Szívesen dalolok még néktek ha elfogadjátok; ha cserébe egy pohárka borral megkínáltok! *-szólt, s ujjaival megpendítette a húrokat. Nosza, erre támadt egy kis nyüzsgés, került egy kalap, abba pakolgatták bele a csengő ezüstpénzecskéket, s arany is került bele valahonnan. A kalap a legény elé került, s mikor látta, hogy mennyi érme van benne, felvidult, mint Girbe, ha megkóstolja a szederbort. És ha már ily szépen adtak neki pénzt, hát elkezdett játszani... Arany torkáról szólt a dal, ujjai között vidáman pengett a lant, s a fogadós is örült ám, mivel ha az ember zenét hallgathat, hát megjön a kedve a fogyasztáshoz. És a legény dalolt, dalolt; mígnem már a bor kicsit szédévé nem tette, s akkor leült, nevetve, vidáman; a fogadóbéli emberek pediglen tapsolták őt. Ekkor a férfi, aki megvendégelte hősünket, felajánlotta neki, hogy látogasson el az otthonába, a klánjához. Így is lett. A legénynek annyira megtetszett a hely, ahol a férfi társai laktak, hogy ott is ragadt. Csupán azt nem értette, hogy miért hívják Tanyának a helyet, amikor egy csodás Kastélyban laktak... És a legény másnap, majd harmadnap is ellátogatott a fogadóba, zenélt, dalolt; s a vendégek meghívták őt enni-inni, pénzt adtak neki, mígnem egy szép napon, talán pont egy évvel azután, hogy először zenélt a fogadóban, eszébe jutott a családja. Kicsit elbánkódott a dolgon; hiszen amíg az ő élete dínom-dánom, s szép ruhákban is járhat, mivel van rá pénze, addíg a családja éhezik, és rongyokban jár. Ekkorra már ugyanis a legény híres zenész volt, sokan hallgatták, éljenezték, tapsolták őt - s igaz mi igaz: a legény lassan kezdett ráunni erre. Elbúcsúzott hát a klánjától, tarisznyájába rakott egy kis hamuban sült pogácsát, kulacsát szederborral töltötte teli, majd zsebrevágta összes pénzét, s elindult hazaflé. Út közben persze arról ábrándozott, hogy otthonában majd csend lesz, nyugalom; ellbújhat a sarokba, a sötétbe, pihenni kicsit, és hogy békiben hagyják őt... Ment, ment, mendegélt; elhagyta a magas városfalakat, az erdőcskét; mezők mellett haladt el. Mígnem egyszerre csak hazaért. Szülei, testvére amint meglátták, körbeállták, meg-megérintették szép ruháját, megölelgették. Hiszen azt sem tudták, él-e hal-e. A legény egy ideig tűrte a z örömöt, majd halkan bekéredzkedett a házba. Bementek, s a szülei rögtön kérdőre vonták -persze, kedvesen- hogy merre is járt ő. A legény elmondta, ahogyan azt is, hogy sok barátot szerzett, hogy meggazdagodott, s hogy mivel kereste a pénzét. Nosza, a szülei nógatni kezdték, hogy énekeljen már nekik valamit. Csakhogy ekkor, a zenélésben megfáradt ifjú úgy döntött, ezt nem bírja tovább, neki igenis pihenésre van szüksége, nem pedig újabb zenélésre... Fogta magát, felpattant, s csapot-papot-szülőt-lantot otthagyva futásnak eredt.
Tán még mindig fut, ha azóta nem végelgyengült!
Ha nem hiszed járj (fuss) utánna.
07-04-25
Abaca
Tenger parton áll egy fűzfa aranylánc csüng az ágán..
Egyszer volt, hol volt, hol nem... megint beköszöntött az este, és She' here Zade belekezdhetett ezerkettedik meséjébe....
*Egyszer volt hol nem volt Ötbányán élt egy szegényebb család..
Egy idősebb öreg ember nő és elf férfi.. De már mind a ketten az életük vége felé közeledtek.. .Nem nagyon jöttek ki egymással de azért szerették egymást.. Soha nem volt köztük semmi.. A férj mindig a kocsmába járt iszogatni és kártyázni.. De mindig vesztett..
Egy este azonban odajött mellé iszogatni egy idegen férfi... És az öregnél hagyott egy cetlit amit ha bevált 5000 mithrillt kap.. Az öreg mikor senki nem nézett oda elemelte a papírt és elment a Bankba hogy beváltassa de az már nem volt nyitva.. Az idős elf ami a kezébe akad mind a földhöz vágta mérgében.. Aztán haza ment a feleségéhez aki meg elkezdte nyaggatni..*
- Hol voltál? Csajoztál mi? Te vén kujon.. Bezzeg rám se nézel.. Tenger parton áll egy fűzfa aranylánc csüng az ágán.. -*mondta csípőre tett kézzel az öreggel szembe.. *- Mikor fessük újra a falakat? és a tetőket mikor cseréljük le? Azt mondtad elviszel nászútra sziklaöbölbe - *kezdte kicsapni a balhét...De az öreg nyugodtan csak ennyit mondott.. *
- Nyugi asszonyka előttünk még az élet.. Majd el leszel víve Sziklaöbölbe ha itt lesz az ideje.. Le lesz cserélve és ki lesz festetve ha itt lesz az ideje.. *- mondta az öreg..
- De mikor lesz már itt az ideje? Már 40 éve erre várok.. Nem gondolod hogy az-az idő már el is ment mellettünk..? - *mondta és elment takarítva zsörtölni.. Erre várt az öreg.. Gyorsan mikor senki nem látta a kályhába rejtette a cetlit aztán lefeküdt aludni.. De jött a felesége..*
- Nem gondolod hogy hideg van? Mikor lesz véve faaa? - *kezdte megint* - Tenger parton áll egy fűzfa arany lánc csüng az ágán ...
- Majd * vetette oda az öreg.. és elfordult aludni.. Az asszony kiment és szedett egy kis fát a szomszédból és egy kis papírt.. Aztán elgyújtotta a kályhát...Az öreg arra lett figyelmes hogy meleg van.. Kiszaladt a kályhához.. A felesége ott állt és nézte a lobogó kályhát közbe mondogatta a mondandóját.. Az öreget elkapta az ideg hisz elégett a papír amin az 5000 mithrilles kiadószelvény volt..
- Tenger parton áll egy fűzfa arany lánc csüng az ágán - *mondta az öregasszony mire a férje megfogta és felkötötte a fára és felakasztotta.. *
- Bánya falán áll egy tölgyfa vén banya lóg az ágán.. - *mondta az öreg és bevonult.. Legalább mostmár egymagára kell költenie.. Ezzel letudta feleségét.. Így ér véget ez a mese.. *
